A madarak több mint ötödét a kihalás veszélyezteti, nyolcaduk pedig már most is a közvetlen kipusztulás szélén áll – figyelmeztetett legújabb jelentésében a BirdLife International nemzetközi madárvédő szervezet. A Természetvédelmi Világszövetség a dolgozat publikálása után tizenegy madárfajt vesz fel szeptemberben megjelenő vörös könyvébe a legveszélyeztetettebb fajok közé – adta hírül a TimesOnline. A BirdLife éves jelentése minden eddiginél szomorúbb képet rajzol: az ismert tízezerből összesen 2033 madárfaj van veszélyben. Közülük 1221 került a kritikusan, 812 pedig a kevésbé veszélyeztetett kategóriába. Kipusztulásukért több tényező felelős. Legnagyobb gond az életterük szűkülése. A vadon élők 86 százalékánál a gátak alkalmazása, az ipari méretű halászat, a fakitermelés és a nagyüzemi állattenyésztés okozza a legnagyobb problémát. Van ugyan pozitív fejlemény is, de igen kevés: a mauritiusi papagájt például sikerült megmenteni és elszaporítani, részben állatkerti tenyésztéssel, részben pedig azzal, hogy megtisztították élőhelyét a rá leselkedő ragadozóktól – áll a Cambridge-ben bemutatott kiadványban.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!