Kínától tart Washington

Hírösszefoglaló
2007. 05. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyobb nyitottságot vár el az Egyesült Államok Kínától haderejével kapcsolatban, derült ki a Pentagon elemzéséből. Az amerikai védelmi minisztérium azt gyanítja, hogy Kína egyre kifinomultabb technikákat dolgoz ki hadserege számára, mint ezt aláhúzta Robert Gates védelmi miniszter is. Az évente kiadott jelentés szerint Kína egyre nagyobb távra tudja eljuttatni fegyvereit, új eszközeivel pedig képes lesz felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal, és fenyegetni az ázsiai országokat. Gates közölte, „egyes új képességeik aggasztók”, ám a részletekről nem árult el semmit. A védelmi miniszter szerint jobb lenne, ha a kínaiak többet beszélnének terveikről és szándékaikról. Tavaly a Pentagon elemzése rámutatott, hogy Kína hosszú távú nukleáris stratégiája és precíziós fegyverei „potenciális veszélyt jelenthetnek a térségben működő modern hadseregek számára”. Kína hivatalosan évente 35 milliárd dollárt költ hadseregére, amely a nemzeti össztermék (GNP) 1,5 százaléka, s tavalyhoz képest 14,7 százalékos emelkedés. Az Egyesült Államok saját hadseregére ennek 15-szörösét fordította, a GNP 4 százalékának megfelelően.
A NATO „közvetlen katonai kapcsolatokat” kíván kiépíteni a kínai fegyveres erőkkel. Ray Henault tábornok, a NATO katonai bizottságának vezetője az Új Kína hírügynökségnek nyilatkozott erről csütörtökön. A katonai vezető közölte, a NATO túl szeretne lépni azon a feszültségen, amelyet Kína belgrádi nagykövetségének 1999-es bombázása okozott az észak-atlanti szövetség és Peking között. Arra a légitámadásra utalt nyilatkozatában, amelyben a szövetség légiereje – a Jugoszlávia elleni 1999-es légi hadjárat során – bombázta a nagykövetség épületét, megölve három kínai újságírót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.