Kisvállalat lépett a parkettra

Dénes Zoltán
2007. 05. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romániai leányvállalatának felfutására, illetve több hazai önkormányzati és állami megrendelőre számít a Budapesti Értéktőzsdére tegnap bevezetett RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. A cég vezérigazgatója elmondta: rövid távon növelni szeretnék az itthoni megrendelők számát, középtávon pedig – amennyiben valóban sikerül felfuttatni romániai leányvállalatukat –, további régiós terjeszkedést is elképzelhetőnek tartott. A fűtés- és világításkorszerűsítéssel foglalkozó társaság tegnapig két magánszemély, Makra József és Soós Csaba tulajdonában volt, akik a tőzsdei kereskedés nyitányaként egy-egy szimbolikus jelentőségű részvényt adtak el, darabonként 600 ezer forintos árfolyamon.
Az RVF Nyrt. kétezer darab, egyenként tízezer forint névértékű részvényét vezették be a tőzsde
B kategóriájába. A 2000-ben négy magánszemély által létrehozott cég tavalyi nettó árbevétele 905 millió forintot tett ki, adózott nyeresége pedig 47,7 millió forint volt, mintegy hatmillióval több az előző évinél.
A közeljövőben várhatóan az Orco Property Group és a Genex is megjelenik a tőzsdén. A három társaság januárban összesen 76,12 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert a tőzsdei bevezetéshez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.