Körmendi siker a vasi párharcban

2007. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi kosárlabda-bajnokság tisztán Vas megyei „házi elődöntőjében” az ötödik ütközetre került sor tegnap a Körmend és a Falco között. Amely izgalmaiban, drámaiságában mintegy összefoglalta az eddigieket.
Mivel a körmendi hangulat leírhatatlan, nem is bajlódunk a leírásával, maradjunk annyiban, hogy az egymás mellett ülők-állók sem hallották egymás hangját. Vélhetően a vendégek a kezdő sípszót is elszalasztották, mert nagyon elaludtak az elején, 12-4-nél logikusan kérte ki Szekulovics a szombathelyi időt. Ám hiába, Leslie kihagyott ugyan két büntetőt, aztán viszont belőtte magát, közelről és távolról is betalált, az első negyed 28-12-es körmendi vezetéssel zárult.
A második pedig ugyanebben a szellemben folytatódott. 39-19-nél, a 18. percben jött a drámai fordulat, a 14 pontnál álló s éppen a palánk alá berepülő Leslie megcsúszott, és félelmetes nagyon zuhant. Negyedóráig feküdt a parketten, a bal térde cipónyira dagadt, infúziót kapott, hordágyon vitték le a pályáról. A Falco megérezte a lehetőséget, és a nagyszünetig 39-26-ra felzárkózott.
A második játékrészben a szombathelyiek behozták félig sérült fehérorosz centerüket, Aliakszejevet. Iszonyatos küzdelemben próbálta meg az MTE távol tartani magától a játékosanyagban most már jóval jobbnak tűnő riválist. A harmadik negyed 63-52-vel zárult, s gyakorlatilag semmi nem dőlt el.
Ami utána következett, az volt az igazi hazai hősköltemény. Mindig akadt valaki, aki átlendítette csapatát a holtponton, Vavra eksztázisban kosarazott, Trummer keze sült, Frazier és Kálmán magára találása a másik oldalon (ráadásul utóbbi egy kemény belépőt követően lesántikált a pályáról) ezúttal kevésnek bizonyult. Végül a Körmend 89-78-ra nyert, s készülhet a Szolnok elleni fináléra.
A másik párharc utolsó mecscsét a Szolnok 62-51-re nyerte a Pécs ellen, így Szolnok–Körmend finálé lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.