Lecserélhetik a vezető köztisztviselői kart

Munkatársunktól
2007. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már ősszel visszavonhatja a kormány a központi közigazgatásban dolgozó valamennyi minisztériumi főosztályvezető vezetői státusát. Ez a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényhez benyújtott módosítás hatályba léptető rendelkezéséből derül ki. A Gyurcsány-kormány elképzelései szerint a jogszabály hatálybalépése után tizenöt nappal minden minisztériumi főosztályvezetőnek döntenie kell arról, beleegyezik-e, hogy az eddigi határozatlan idős vezetői megbízatását hatéves határozott idejűre módosítsák. Azt a minisztériumi főosztályvezetőt, aki erre nem vállalkozik, köztisztviselővé sorolják vissza. Ha ezt nem fogadja el, mennie kell a köztisztviselői karból. Ugyanez a szabály vonatkozik a központi közigazgatás valamennyi szervének és a felügyeletük alá tartozó kormányhivatalok területi és helyi szerveinek első számú vezetőjére is.
A minisztériumokban négyszáz vezetőt érinthet az elképzelés, a teljes magyar közigazgatásban összesen mintegy ezer főre vonatkozhat a terv. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke a közigazgatás folyamatosságának szempontjából jónak tartja, hogy a vezetői megbízással rendelkezőket a cikluson túl, hat évre nevezzék ki. Árva János lapunknak azt mondta ugyanakkor, egy átgondolt folyamatban nem történhet meg a főosztály-vezetői kar teljes cseréje, mert azzal megbénulna a közigazgatás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.