Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a bíróság azt a budapesti férfit, akinek az élettársát holtan, kétéves kislányát pedig életveszélyes állapotban találták a rendőrök a család óbudai lakásán. A gyanú szerint a jól szituált, diplomás pár éhhalálra ítélte magát és gyermekét. – A Budai Központi Kerületi Bíróság főleg a kiskorú ellen elkövetett bűncselekmények miatt rendelte el az apa letartóztatását – tudtuk meg az ügyben folyó nyomozás vezetőjétől, Szigeti József alezredestől. A rendőrtiszt hangsúlyozta: szülei nem táplálták gyermeküket, ez gyermekkorú sérelmére elkövetett emberölési kísérletnek minősül, ami az apát terheli. Ő ugyanakkor halált okozó mulasztással is gyanúsítható, mert élettársának nem nyújtott segítséget.
A férfit rendőri őrizet mellett ápolják, s tegnap a letartóztatását elrendelő bíró is a kórházban kereste fel őt. – Sajnos ezúttal sem tett vallomást, ezért továbbra sem tudjuk, miért éhezett a család – folytatta a nyomozó. A férfi testvérét és édesanyját is kihallgatták, de magyarázattal ők sem tudtak szolgálni. A família ugyanis március óta mindenkivel megszakította a kapcsolatát. A rendőrség az apa elmeállapotának felmérésére szakorvosi vizsgálatot rendelt el, mert a gyanúsított pszichés zavarokkal küzd. Ugyanakkor rendkívül alultáplált, bár nincs életveszélyben. Kétéves gyermeke is felépül, de az ő állapota még mindig súlyos. Orvosai a Bethesda Gyermekkórházban éhezéstől legyengült szervezetének erősítésén fáradoznak, s biztató jelnek értékelik, hogy a kicsi már kommunikál.
Szigeti József úgy vélte, a szülők öngyilkosságot akartak elkövetni, hiszen táplálék nélkül zárkóztak be a lakásukba.

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!