Két helyszínen is megkezdődik ma 19 órakor az elődöntő a férfi vízilabda-bajnokságban, a párosítás: Domino-BHSE–Eger, Vasas–Szeged. A párharcok nyolc pont megszerzéséig tartanak, de a felek az alapszakaszból magukkal hozták egymás elleni eredményeiket, így a Honvéd 4-0-s előnnyel rajtol, míg a másik ágon 2-2 az állás. A bajnok tehát akár már két mérkőzésen is kiharcolhatja a döntőbe jutást, a Vasas–Szeged rivalizálás azonban jóval kiegyenlítettebbnek ígérkezik. A döntetlen alaphelyzeten túl amiatt is, mert a piros-kékek egyik legjobbjuk nélkül vágnak neki a playoffnak: Steinmetz Ádámnál nyaki porckorongsérvet diagnosztizáltak, és hathetes pihenőt írtak elő neki.
A pályaelőny a két fővárosi alakulaté, de a Honvédnak aligha kell majd ezzel élnie. Az időpontok: május 19., 26., 30., június 1–2. és 3–4. Az Eger és a Szeged megteheti, hogy csak hazai feladataira koncentráljon, a Honvéd és a Vasas ellenben szerdán az Euroligában vív negyeddöntő-visszavágót.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok