Tavaly után idén is magyar résztvevő nélkül zajlik majd a férfi vízilabda Euroliga végjátéka, a Final Four, pedig a negyeddöntőben még két résztvevőnk is állt. Csakhogy tegnap mindkettő kiesett. A Vasas búcsúja nem különösebben meglepő, hiszen – 11-6-os vezetése dacára – végül csak 11-10-re verte két hete a Komjádi uszodában a Jug Dubrovnikot, és a címvédő e hátrányt ledolgozta. A két sérült alapmebere, Steinmetz Ádám és Varga Dénes nélkül felálló Vasas derekasan küzdött, félidőben 5-4-re, majd három negyed után 6-4-re vezettek a horvátok, az utolsó periódusban azonban 9-5-re elhúztak, és innen már csak 9-7-re szépítésre, a 19-18-as kiesésre futotta.
Sokkal nagyobb csalódás, hogy a Domino-BHSE sem folytathatja, pedig a magyar bajnok abszolút esélyesnek tűnt az Olympiakosz Pireusz ellen. Még azután is, hogy Athénban a görögök 11-9-re nyertek. A vendégek a Kőér utcában is jól tartották magukat, a Honvédnak csupán egyszer, 8-5-nél sikerült összesítésben felülkerekednie. A meccs vége azonban magyar szempontból rémálom lett: 9-7-es vezetés után zsinórba négy gólt kapott a hazai csapat, így kettős vereséggel, kétszer 9-11-gyel zuhant ki. Tavaly hasonló trauma érte Kovács István együttesét, az idei azért még fájóbb, mert míg egy esztendeje a világ leggazdagabb klubja, a Pro Recco volt a győztes, addig most „csak” az Olympiakosz.

Egész héten kitart a borongós, hűvös idő