Nem lesz orosz vétó, de lesz orosz katonai jelenlét Koszovóban. A Jutarnji list horvát napilap félhivatalos moszkvai értesülései szerint ugyanis kompromisszumos megoldásra jutott a volt jugoszláv tartomány státusának kérdésében Oroszország, az Egyesült Államok és az EU, s ezzel elhárult az akadály az elől, hogy a közeljövőben a Biztonsági Tanácsban megszavazzák az Ahtisaari-terven alapuló határozatot. Moszkva tehát bizonyos feltételekkel elfogadná a felügyelt függetlenséget. A feltételek között van Koszovó ENSZ-tagságának kétéves moratóriuma, ám ennél fontosabb Oroszország katonai visszatérése Koszovóba. A harmadik feltételnek már nincs is köze Koszovóhoz, vagyis hogy a NATO a bukaresti találkozón a szövetségbe való meghívást ne terjessze ki Ukrajnára és Grúziára (Horvátország, Albánia és Macedónia mellett).
Putyin és Bush telefonbeszélgetésének is témája volt Koszovó – a megbeszélést Moszkva kezdeményezte –, ám csak abban állapodott meg a két elnök, hogy folytatják a tárgyalásokat.
Agim Ceku koszovói kormányfő kijelentette, hogy a tartomány státusa nem Pristinától, hanem a nemzetközi tényezőktől függ. Szerinte Koszovó függetlensége nem lesz hatással Boszniára, mert a Szerb Köztársaság bűncselekménnyel jött létre a daytoni megállapodással, tehát nem létezett a volt Jugoszláviában.

Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja