Sztrájk bénította meg Portugáliát tegnap. A közszolgáltatás részben leállt, Lisszabonban nem indultak a metrójáratok, szünetelt a levélkézbesítés és a szemétszállítás is. A kórházakban csak sürgős beavatkozásokat hajtottak végre.
Az általános szakszervezet azért hirdetett sztrájkot, hogy tiltakozzon a két évvel ezelőtti választásokon abszolút többséggel hatalomra került José Socrates szocialista kormányának gazdasági reformintézkedései ellen. A hivatalosan a versenyképesség növelésével indokolt megszorítások csökkentik a szociális kiadásokat, és megkönnyítik a létszámleépítéseket az állami szektorban. A szakszervezetek szerint azonban a leginkább a munkavállalókat sújtó döntések miatt nőtt húszévi csúcsra, nyolcszázalékosra a munkanélküliség Portugáliában, ahol az éves gazdasági növekedés 1,3 százalékkal a legalacsonyabb Európa országai közül. António Cavaco Silva államfő, volt jobbközép miniszterelnök tegnap röviden az alkotmánnyal egyezőnek vélte az elhúzódó demonstrációkat.
A szakszervezetek az elmúlt évben több sztrájkfelhívást is közzétettek. Egy tavaly decemberben megrendezett fővárosi tüntetésen több mint százezer ember vett részt.

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka