(Újvidék)
Mélyül az intézményes válság Szerbiában. A demokratikus tömb felbomlani látszik, a Kostunica kormányfő vezette demokraták bejelentették, hogy a parlamenti elnök megválasztásakor a radikális jelöltre, Tomiszlav Nikolicsra, Seselj helyettesére szavaznak, nem pedig Tadicsék jelöltjére. Ha ez bekövetkezik, a G17 Plusz elhagyja a parlamentet, s ezzel vége is a demokratikus szövetségnek. De kialakul helyette egy másik többség: a parlamenti elnök megválasztásakor ugyanis örömmel egymásra találtak a radikálisok, a szocialisták és Kostunica demokratái. A Borisz Tadics-féle demokraták azzal vádolták meg Kostunicáékat, hogy csak ürügyet keresnek a radikálisokkal való koalícióra.
A szerb szkupstina csaknem három hónapos szünet után folytatta tegnap alakuló ülését, amelyen a parlamenti elnökön kívül meg kellene szavaznia a kormányt is. Erre azonban nem kerül sor. Már csak szűk hét maradt a szerb kormány létrehozásáig. Ha ez nem történik meg 14-ig, feloszlatják a parlamentet, és az államfő új választásokat köteles kiírni. Az új választásokra pedig 60 napot irányoz elő az alkotmány. A választások januárban voltak, de még sem a parlament, sem a kormány nem alakult meg.
Az Európai Unió Boszniában állomásozó katonái átkutatták tegnap reggel egy olyan személy házát, akit Radovan Karadzsicsnak, a boszniai szerbek népirtással vádolt s a felelősségre vonás elől bujkáló volt politikai vezetőjének támogatásával gyanúsítanak. A házkutatást végző katonák bizonyos tárgyakat lefoglaltak a gyanúsított, Vojiszlav Topalovics otthonában.

Megvannak a matematikaérettségi hivatalos eredménye