Milliókat kerestek a porcelánhamisítók

Hírösszefoglaló
2007. 05. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elérheti a százmillió forintot is az a kár, amelyet a porcelánhamisítók okoztak a herendi gyárnak – közölte tegnap Horváth Imre, Veszprém megye rendőrfőkapitánya az ügyről tartott sajtótájékoztatón Herenden. Elmondta: a harminc őrizetbe vett gyanúsítottból nyolcat előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, a fővárosban pedig egy mini porcelángyárat is felfedezett a rendőrség
Egy időben száz rendőr csapott le a napokban a porcelánhamisítókra Herenden, Taliándörögdön és Úrkúton, valamint Budapesten több helyszínen is. A fővárosban a Korponai utcában egy kisebbfajta manufaktúrára, a Toldi utcában pedig egy erkélyre telepített égetőkemencére bukkantak. Három illegális műhelyt is felfedeztek; mindegyik helyen a festés utáni égetéssel is foglalkoztak a hamisítók – tudta meg az MTI.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta: 2006 elején szereztek tudomást arról, hogy az Egyesült Államokban egy internetes kereskedelemmel foglalkozó cég weboldalain herendi porcelánokat kínálnak megvételre. Erről egy Floridában élő idős hölgy – aki régóta gyűjt herendiket, és szintén becsapták két hamisítvánnyal – tájékoztatta a cég vezetőségét.
A fővárosi manufaktúrába és más műhelyekbe többnyire a hét végén utaztak el a herendi gyár formázói és festői, hogy elvégezzék a munkát, azaz a hamisítványok előállítását. Ők természetesen a herendi márkajelet is tökéletesen utánozták. A bűncselekményben egész családok is részt vettek. Egy festőnő például kilépett a herendi gyárból, hogy csak a hamisítványokon dolgozhasson, egy másik festő pedig bevallotta: az utóbbi néhány évben hét-nyolc millió forintot keresett az illegális tevékenységgel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.