Három külföldi olajtársaság, a szlovén Petrol, a magyar Mol és a horvát INA nyújtott be ajánlatot a Montenegro Bonus nevű montenegrói állami olajvállalattal megalakítandó közös vállalatra azon hat cég közül, amely a május 21-i határidőig megvásárolta a pályázati csomagot – közölte tegnap az MTI a Vijesti című montenegrói lap értesülését. Az újság szerint a szlovénok hat évre 154,5 millió eurós befektetést ajánlottak a tervek szerint kőolajszármazékok forgalmazásával és tárolásával, üzemanyagtöltő állomások, illetve gázvezeték építésével foglalkozó közös vállalat létrehozása érdekében. Az INA 130,5 millió eurót, a Mol pedig 105 milliót ajánlott fel, a lap szerint ugyanakkor a magyar olajtársaság elképzelhetőnek tartja a befektetés növelését, de legfeljebb 139 millió euróig.
A Montenegro Bonus iránt korábban szintén érdeklődő görög Hellenic Petroleum a végső ajánlattételi határidő lejárta előtt arról értesítette a társaságot, hogy eláll a pályázaton való további részvételtől. Branko Kascelan, a Montenegro Bonus igazgatója közölte: a Lukoil szintén megvásárolta a pályázati dokumentumokat, ajánlatot azonban már nem nyújtott be az orosz cég, így nem tudni, mik a szándékai.
A montenegrói kormány a majdani vegyesvállalatba, amelyet ötven-ötven százalékos tulajdonnal hozna létre a kiválasztandó külföldi partnerrel, sem vagyoni elemeket, sem jogokat nem kíván bevinni, csupán a minimálisan előírt ötezer eurós alapítói betéttel venne részt a közös cégben. Kascelan ezt úgy kommentálta: ezúttal úgy ítélték meg, hogy az ilyen projektekbe Montenegrónak nem szükséges befektetnie, tegyék azt meg helyette a külföldi befektetők. A Montenegro Bonus egy bizonyos türelmi időszakot követően törlesztené a befektetővel szembeni kötelezettségeit, erről később állapodnának meg – mondta Kascelan. A létrehozandó vegyesvállalat feladata lesz egyebek mellett az ország energiaipari infrastruktúrájának a kiépítése, a szükséges beruházások elvégzése, a kitermelés lebonyolítása, illetve az ország kőolajtárolóinak és benzinkút-hálózatának az üzemeltetése. A Bonust 2003-ban hozta létre a montenegrói kormány, miután eladták a görög Hellenic Petroleumnak a korábbi állami olajcéget, a Jugopetrolt.
Elemzők szerint a Molnak szüksége van új akvizíciókra.

Menczer Tamás keményen nekiment a Momentum korábbi elnökének