időjárás 6°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Nő a nyomás Moszkvára

Munkatársunktól
2007.05.04. 23:00

Egyre több jel mutat arra, hogy túlnőtt a kétoldalú kereteken az észt–orosz viszály. A NATO határozottan Tallinn mellett állt ki, míg az Európai Unió ha óvatosabban is, de szintén az észtek felé hajlik. Erre utal a brüsszeli European Voice-ban megjelent és a The Daily Telegraph által szintén megerősített értesülés, miszerint az EU visszaléphet Oroszország kereskedelmi világszervezeti (WTO) tagságának támogatásától.
A két lap szerint a május 18-án tartandó EU–orosz csúcstalálkozó előkészítésére összeállított uniós dokumentum arra figyelmeztet, hogy Moszkva nem veheti készpénznek az EU támogatását, ha a kereskedelmi nézeteltéréseket nem segít rendezni. Ez drámai szigorodást jelez az EU álláspontjában, Brüsszel ugyanis még 2004-ben az elsők között támogatta belépését a WTO-ba. Az utóbbi időben a lengyel húsexport leállításától a litvániai olajszállítások megcsappanásáig számos ügy okozott nézeteltérést Brüsszel és Moszkva között.
Erre jött a tallinni szovjet emlékmű eltávolítását követő viszály, amelyet több moszkvai szakértő is provokációként értékel. Geopolitikai kontextusba helyezi az Észtországban történteket a Politikai Technológiák Központjának igazgatóhelyettese, Szergej Mihejev is, rámutatva, hogy az utóbbi években meggyengült az amerikai és európai nyomásgyakorlás eszköztára, s most új módszerek után kellett nézni. A szakértő ezek sorába helyezi az emlékmű lebontását, megjegyzi azonban, hogy az EU a WTO-csatlakozás megakadályozásáig azért aligha megy el. Mihejev szerint a WTO-tagság támogatásának lebegtetése mögött az áll, hogy az unió érzi, a kényelmes nyersanyagexport miatt az orosz elit mennyire elkötelezett a csatlakozás iránt.

Szolidaritás Tallinn-nal. Washington korábbi, hasonló nyilatkozata után az Európai Parlament fideszes képviselői is szolidaritásukat fejezték ki az észt kormány és nemzet iránt. „Az Észtországot sújtó orosz nyomás mindennél világosabban igazolja és illusztrálja: az orosz politikai vezetés immár leplezetlenül hatalompolitikai célokra használja fel energetikai pozícióját” – szögezik le közleményükben a honatyák. (MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.