Nem halad a törvényhozás munkája a korábban remélt tempóban, ezért rendkívüli nyári ülésszakot tart az Országgyűlés.
– A tervek szerint június 25-én lesz az utolsó ülésnap – jelentette be Mandur László, a parlament alelnöke a házbizottság tegnapi ülése után. A Fidesz mindemellett a kormány első évéről is vitanapot kezdeményez, mint ahogyan az MSZP is. A szocialisták azonban pontosan arra a napra, június 4-re tennék vitanapjukat, amikorra a Fidesz Egyéves az őszödi beszéd címmel kezdeményezett parlamenti vitát. Göndör István szocialista képviselő elmondta: az MSZP még soha nem akadályozott meg politikai vitanapot, de szerinte a Fidesz témája megegyezik az MSZP-jével. Hogy június 6-án milyen témában lesz végül politikai pengeváltás, az a házbizottság következő ülésétől függ.
Mandur László beszámolt arról, hogy a parlamentnek még 99 előterjesztésről kell döntést hoznia, ezek közül 75 törvényjavaslat, 15 határozati javaslat és 9 beszámolóhoz kapcsolódó határozati javaslat. Mindemellett a kormány még további tíz előterjesztést nyújt be, amelyek közül hatról még a nyári szünet előtt kell dönteni.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó