Nyáron megérkezik az adóminimum

A T. Ház tegnapi döntése után nem kétséges: lesz minimális adóalap, s aki ezalól egy nyilatkozat segítségével próbál meg kibújni, az számíthat a revizorok felbukkanására. Eközben egyre bizonytalanabbnak tűnik az ingatlanadó jövője.

Kiss Roland
2007. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap fogadta el az Országgyűlés azt a javaslatot, amely három adótörvény módosításával az év közepén bevezetné az elvárt adót, pontosabban az ennek pótlására szolgáló jogszabályokat. Emlékezetes: az Alkotmánybíróság február végén semmisítette meg a vállalkozók árbevétele alapján minimumadót kirovó passzusokat, ám már heteken belül új javaslat került elő, amely ugyanúgy az eladott áruk beszerzési értékével csökkentett bevétel 2 százalékában jelölte ki a jövedelem- vagy nyereségminimumot. Eszerint azonban a minimumadót meg nem fizető vállalkozók egy nyilatkozatot kötelesek kitölteni, melynek segítségével az adóhatóság azt igyekszik megítélni, hogy a költségek valóban a vállalkozás érdekében merültek-e fel, valamint hogy a bevallott jövedelem fedezetet biztosíthatott-e a tulajdonos életvitelére. A jogszabály értelmében ilyenkor a bizonyítási teher átkerül az adózó vállára, ami jogilag aggályos lehet, s e kitétel miatt a törvény a taláros testület elé is kerülhet. Ám az első változatot kifogásoló szervezetek korábban közölték, hogy az esetleges indítványokkal mindenképpen megvárják a jogszabály elfogadását. Tegnap a kormánypárti többség leszavazta azokat a fideszes módosítókat, amelyek a megalakulás után két évig mentességet adtak volna a cégeknek, s akkor is, ha a cég legalább két alkalmazottat foglalkoztat, legalább a minimálbér kétszeresét elérő jövedelemmel.
Bonyolódik az ingatlanadó bevezetése körüli vita. Veres János ugyanis ez ügyben négy napon belül két teljesen ellentétes nyilatkozatot tett: egy hete még megerősítette, hogy az új adót 2008-ban mindenképpen be kell vezetni, ám a hét végén az Info Rádióval azt közölte: nem tudja megmondani, hogy az adónem jövőre bevezethető lesz-e. A pénzügyi tárca vezetője legutóbb úgy vélekedett: annak ellenére, hogy az adó 2008-as kivetése szerepel a Brüsszel által jóváhagyott konvergenciaprogramban is, a kabinet más körülményeket is mérlegelhet majd akkor, amikor a tervezetről döntés születik. – Jelenleg azonban a kormánynak még nincs hivatalos álláspontja az új adónemmel kapcsolatosan – tette hozzá az Info Rádióban Veres János, aki ezzel egyúttal cáfolta, hogy nem egyeztetnének a szakmával. A szakma többek között egy múlt heti tanácskozáson is azt kifogásolta, hogy semmilyen egyeztetés nincs az „ingatlanosok” és a Pénzügyminisztérium (PM) között. A pénzügyi tárcánál azt közölték: bár az új adónemmel kapcsolatos végső döntés nem a PM, hanem a kormány és az Országgyűlés kezében van, a cél jelenleg is az, hogy az ingatlanadóról szóló jogszabály a jövő év elejére megszülessen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.