Határozatban tette közzé a kormány a 2010-ig követendő fogyasztóvédelmi politika alapjait. Mint azt korábban megírtuk, ennek fő eleme az egységes felügyeleti rendszer: a regionális felügyelőségek a közigazgatási hivataloktól a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) szervezetébe integrálódnak 2007. szeptember
1-jéig. A jövőben az FVF vezényelheti a fogyasztóvédelemmel is foglalkozó hatóságok munkáját, s így a Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Rádió és Televízió Testület, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, illetve az Országos Gyógyszerészeti Intézet összekötője lesz – adta hírül a távirati iroda. A módosítások szerint az FVF látja majd el azokat a közösségi ügyeket is, amelyek a légi közlekedésben merülnek fel az utasok kárára. A békéltető testületekkel mindössze két pont foglalkozik a határozatban. Az egyik szerint működésüket a szabályozás módosításával kell hatékonyabbá tenni, a másik szerint pedig növelni kell a testületi tagok díjazását ez év végéig.
A távlati feladatok közül kiemelt a fogyasztóvédelmi jogsértések széles körű publikálása és néhány szolgáltatás tüzetesebb vizsgálata. Ez utóbbi körbe tartoznak a pénzügyi, valamint az energetikai szolgáltatások, illetve a megszokottól eltérő kereskedelmi formák. A jövőben a reklámfelügyeleti eljárások jelentősebb eseteiben – például amikor a bírságösszeg minimum egymillió forint vagy a jogsértés ismételt – a jogerős határozatot közzé kell tenni az eljáró szerv honlapján. 2008 végéig a kormány bevezetné a fogyasztóbarát szolgáltatás, illetve fogyasztóbarát termék embléma használatát. A hitelesítő emblémát pályázaton lehet majd elnyerni.

Főügyészség: Nem „kamu” a Városháza-ügy