Megdöbbenéssel és mélységes felháborodással fogadta a tegnap esti fejleményeket Petrétei József. A miniszter álláspontját ismertetve az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tegnap este közleményt juttatott el a távirati irodához, amelyben aláhúzta: elfogadhatatlan és tűrhetetlen minden olyan, hivatalos személy által elkövetett visszaélés és bűncselekmény, amely megingatja a polgárok rendvédelmi szervekbe vetett bizalmát, azt a hitet, hogy baj esetén számíthatnak a rendőrök és más rendvédelmi dolgozók segítségére. Alapvető követelmény – áll a dokumentumban –, hogy amennyiben bármilyen okból rendőri intézkedésre kerül sor, az jogszerűen, törvényesen és kulturáltan történjék. Ezt a követelményrendszert, hitet és bizalmat törték meg a bűncselekményt elkövető rendőrök. Petrétei arra kérte az utcán szolgálatot teljesítő rendőröket, hogy magatartásukkal, intézkedéseik végrehajtásának módjával járuljanak hozzá a rendőrség öt társuk által megtépázott becsületének helyreállításához.
Mélységesen elítéli a teljes állomány, hogy kollégáik ilyen gyalázatos cselekményt elkövettek – jelentette ki Dobozi János dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka.
Az elmúlt napokban több olyan eset is napvilágra került, amely alkalmas arra, hogy alapjaiban és általánosan rengesse meg a rendőrségbe vetett közbizalmat. Az alkotmányos jogok érvényesülése, a magyar emberek biztonságérzete a hatóságok oldaláról kapott súlyos sebet – reagált közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A kialakult helyzet miatt a Fidesz rendészeti munkacsoportja és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának elnöksége ma együttes ülést tart.
A magyar demokrácia 17 éves történetének egyik legszégyenletesebb bűncselekményét követték el akkor, amikor öt rendőr hivatali hatalmával visszaélve, aljas módon megerőszakolt egy védtelen, 21 éves lányt – reagált közleményében a KDNP.

Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben