Röviden

MN
2007. 05. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdi munkáját a Rába-bizottság
Várhatóan ma megalakulhat és ezt követően megkezdheti munkáját a Rába-szennyezést vizsgáló közös magyar–osztrák akciócsoport – jelentette be Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A tárcavezető elmondta: az akciócsoport osztrák tagjait már a jövő hétre meghívják Magyarországra, hogy tanulmányozzák a Rába-szennyezés mibenlétét. Katona Kálmán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint a Rába habzása mellett oda kell figyelni a folyó rendkívül nagy sóterhelésére is, amit az Ausztriában a Latincs mellett működő geotermikus erőmű okoz. Az akciócsoportnak – Fodor elvárásai szerint – legkésőbb szeptemberig konkrét javaslatokat kell tennie a szennyezés megszüntetésére. (MN)

Civilek perelik a fővárost
Pert indított az Egészséges Pesterzsébetért Egyesület (Eper) a fővárosi önkormányzat ellen. A XX. kerületi civil szervezet azt kifogásolja, hogy a főúthálózat kezelője évek óta nem tesz semmit az M5-ös bevezető szakasza mellett élő pesterzsébeti lakosok zajvédelme érdekében. (www.greenfo.hu)

Hódít a „sárga veszedelem”
Mintegy 3,5 milliárd forint beruházással évente 40 ezer tonna biodízelt előállító üzemet épít Visontán a Zöld Olaj BB Zrt. A Mátrai Erőmű területén létesülő gyár a tervek szerint 120 ezer tonna repcét dolgoz fel majd évente. A zöldek egy része a repcét csak „sárga veszedelemnek” nevezi, hiszen az ökogazdálkodás helyett a nem élelmiszert termelő, nagyüzemi mezőgazdaság fejlődését segíti elő, ami ellen az ENSZ is felemelte a szavát. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.