Vitanap az őszödi beszédről
Június 14-én két politikai vitanapot tart az Országgyűlés: egyet a Fidesz kezdeményezésére a balatonőszödi beszédről, egyet pedig az MSZP kezdeményezésére a kormány egyéves ténykedéséről – jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után. Elmondta: az ombudsmanokról június 11-én szavaz a Ház, a frakciók addig ki tudják alakítani álláspontjukat. Szili közölte, a nyári rendkívüli ülésszak végéig, június 25-ig 46 törvényjavaslat zárószavazására kerül sor. (MTI)
A MÁV-kórházakról tanácskoznak
A honvédelmi tárca képviselőivel egyeztetnek ma a MÁV-kórházakban tervezett csoportos létszámleépítésekről a vasutas-szakszervezetek. A kormány többek között nem tartotta be azon ígéretét, hogy a fölöslegessé váló orvosok, szakápolók továbbfoglalkoztatásának lehetőségéről személyre lebontott tájékoztatást ad. Az érdekvédők követelik, hogy az egyeztetések ideje alatt függesszék fel a csoportos elbocsátások előkészítését. (B. Á.)
Gyurcsány imádkozik
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke elmegy arra a közös imára, amelyet Jánosi Katalin, Nagy Imre miniszterelnök unokája kezdeményezett a parlamenti pártok elnökeivel június 15-re. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője tájékoztatott. Egy demokratának, egy magyar politikusnak ez a felkérés megtiszteltetés – fogalmazott a szóvivő. A Népszabadság csütörtökön közölte Jánosi Katalin levelét, amelyben Nagy Imre kivégzése évfordulójának előestéjére, június 15-re közös imára és beszélgetésre hívta a parlamenti pártok elnökeit. (MTI)

Veszélyes pók jelent meg Magyarországon