Több a munkanélküli
Idén február–áprilisban a foglalkoztatottak száma 3,902 millió, a munkanélkülieké 314 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek 49,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónapnak felelt meg. A jelzett időszakban egy évvel ezelőtt a foglalkoztatottak száma 3,908 millió, a munkanélkülieké pedig 319 ezer fő volt. Vagyis éves szinten a foglalkoztatottak száma hatezerrel csökkent, a munkanélkülieké pedig ötezer fővel emelkedett. (D. Z.)
Il Ferro: hosszabb nyomozás
Elvileg ma kellene kifizetnie mintegy nyolcezer ügyfelét az autóreklámozással foglalkozó Il Ferro Kft.-nek. A cég ellen zajló rendőrségi vizsgálatot közben hatvan nappal meghosszabbították annak érdekében, hogy elkészülhessen a könyvszakértői vélemény. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból vizsgálta, hogy az Il Ferro ügyében történt-e bűncselekmény, és a beszerzett információk alapján döntöttek a nyomozás elrendeléséről május elején. A cég már február vége óta nem fizet ügyfeleinek, akik közben bejelentették, hogy pertársaságot alapítanak. (MTI)
Megtévesztő reklámok
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa hárommillió forintra bírságolta a Travel Service a. s.-t, mivel annak SmartWings nevű diszkont-légitársasága a fogyasztók megtévesztésére alkalmas hirdetést tett közzé. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a SmartWings hirdetései nem tájékoztatták a fogyasztókat arról, hogy a jegyek után még illetéket is kell fizetni. Ráadásul a hirdetés középpontjában álló 1900 forintos összegért csak kivételes esetben lehetett repülőjegyet venni, mivel az akciós jegyek csak igen korlátozott darabszámban voltak kaphatók. (B. P.)
Rossz időzítés?
Értesítjük, hogy 2007. június 1-jén 00 órától 05 óráig a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer szolgáltatásbővítése és fejlesztése miatt nem érhetők el egyes honlapok és oldalak – ez az üzenet fogadja tegnap óta a Magyarorszag.hu-ra látogatókat. Az időzítés annyiból mindenképpen rossz, hogy az üzemszünet érinti az adóbevallások továbbítására szolgáló Ügyfélkaput is, holott tegnap volt a társaságiadó-bevallás benyújtásának határideje. Sőt: lapunknak olvasók jelezték, hogy korábban tegnap 23 órára tervezték a rendszer leállítását, mivel azonban az éjféli határidő a törvényben szerepel, később módosították az időpontot. (K. R.)

Csákánnyal végezte ki feleségét egy férfi Csömenden