Röviden

MN
2007. 05. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új irány
Havas
Az ifjúságvédelem új irányai címmel előadást tartanak ma délután a Rendőrségi Igazgatási Központban. Zsanett nyilván tudna mesélni arról, hogy is működik ez a gyakorlatban.

Kokainfogás Debrecenben
Csaknem egy kiló kokaint foglaltak le a rendőrök a hét végén Debrecenben – közölte tegnap a rendőrség. A két gyanúsítottra a 15 millió forint értékű kábítószer átadásakor csaptak le. Az egyik tetten ért férfi ellen már 1994-ben is folyt büntetőeljárás átutalásokkal elkövetett csalás miatt. (D. M.)

Háborús gránátot találtak Kőszegen
Több ház lakóit is ki kellett telepíteni elővigyázatosságból tegnap egy második világháborús kézigránát helyszíni megsemmisítése miatt. Még vasárnap, egy építkezésen találták a robbanószerkezetet, amelyet a tűzszerészek megérkezéséig polgárőrök őriztek. (MTI)

Szentpétervári kényszerleszállás
Simán landolt tegnap hajnalban Szentpéterváron az a Budapestről érkező orosz utasszállító, amely a repülőtéri diszpécserszolgálat szerint kényszerleszállást hajtott végre. A Boeing 737-es szélvédőjének fagymentesítő berendezése mondta fel a szolgálatot. (MTI)

Árvizek Bulgáriában
Súlyos árvizeket okozott az elmúlt három nap szűnni nem akaró esőzése Bulgáriában. Két ember meghalt, miután autójuk egy gátról a vízbe borult az ország déli részén fekvő Kardzsalinál. Ugyanott villám vakított meg egy gyermeket. (MTI)

Elhunyt Haáz Sándor
Életének 95. évében meghalt tegnap id. Haáz Sándor néprajztudós, a székelyudvarhelyi múzeumalapító, Haáz Rezső fia. A tudós a székelység táncát, népviseletét kutatta. (MN)

Zuglói előadás
A Zuglóért Polgári Egylet várja az érdeklődőket a Szent István Király Zeneiskolába (Budapest XIV., Colombus u. 11.), a Bartina Zenekar holnap 18 órakor kezdődő, „Repülj madár” című előadására. Közreműködik: Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas előadóművész. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.