Röviden

MTI
2007. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rokonok – Szerető
A kancelláriaminiszter testvére nyerte a szuperkórház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. A döntés paranormális, de a másik Szilvásy fivér által működtetett jósda segítsége nélkül is borítékolható volt.

Gyalogosokat gázolt
Két gyalogost gázolt el a járdán egy autó tegnap Ercsiben: egyikük súlyos, másikuk életveszélyes sérülést szenvedett. A kocsi sofőrje egy másik járművel való ütközést próbált elkerülni, amikor félrerántotta a kormányt. (MTI)

Felakasztotta négy gyermekét
Négy gyermekét és magát is felakasztotta kedden egy texasi fiatalasszony Hudson Oaks településen. A lakókocsijához testvére riasztására kiérkező mentők a huszonöt éves Gilberta Estradát, valamint két-, három- és ötéves kislányait holtan, negyedik gyermekét, a nyolc hónapos Evelynt élve találták meg. A kicsit kórházban ápolják – írta az ABC. (G. B.)

Újra meghatározzák a kilogrammot
Berlini tudósok nagy tisztaságú, tökéletes szerkezetű szilíciumkristályt hoztak létre, amely alkalmas lehet arra, hogy újra meghatározzák a kilogrammot. Eddig a tömeg mértékegységét a Párizs közelében, Sévres-ben található őskilogramm alapján határozták meg. Ez egy 39 milliméter magas platina–irridium henger, amelyet 1889 óta páncélszekrényben őriznek. (MTI)

Végigutazta Európát a tébécés beteg
A világ több tucat országának közegészségügyi hatóságai próbálják felkutatni azokat, akiket megfertőzhetett a tbc egy ritka és veszélyes formáját hordozó amerikai férfi, amikor az illető az Egyesült Államokból Európába repült, s ott sokfelé utazgatott. Hazatérve a 32 éves beteget az atlantai járványellenőrző központ karanténjába helyezték. Az amerikai közegészségügyi hatóságoknak 1963 óta nem kellett ilyen döntést hozniuk. (MTI)

Skandináv lottó
Első sorsolás: 1, 6, 8, 15, 18, 26, 32. Második sorsolás: 3, 16, 20, 22, 26, 27, 28. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.