Indul a bakterház
Ludwig
Otthagyta a vonat a kalauzt az ürömi megállóban, egy órát kellett várni rá Pilisvörösváron, mire utolérte őket. Még szerencse, hogy az esztergomi járatnak nincs csatlakozása valamelyik Európa felé robogó vonathoz, így a szégyen házon belül marad. Kóka szakminiszter gyűjteményében.
Szektavezér az éheztető
Szektavezér az az óbudai férfi, aki halálra éheztette feleségét, és gyermekét sem látta el, majd egy félresikerült léböjtkúrával magyarázta a történteket. Már 2005 decemberében feljelentették F. Lászlót. Egyik áldozata szerint F. László kísérletezett az emberekkel, híveket toborzott, és szétszakította a családokat. A Célpont által megszólaltatott férfi elmondta: F. László indiai irányzatokat felhasználva alakította ki saját vallási világát. (Hír TV)
Kábítószer és fegyver
Többféle kábítószert, gázpisztolyt, elektromos sokkolót és több száz karton hamisított zárjegygyel ellátott cigarettát találtak egy lopással gyanúsított férfi lakásán a körmendi rendőrök. A férfit a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte. (MTI)
Tisztelt olvasóink!
Lapunk legközelebbi száma 2007. május 29-én, kedden jelenik meg.

Rejtélyes eltűnés: napok óta keresik a 17 éves Vaskó Krisztofert Taktabájon