Örömhír
Szöghy
Ötven tértivevényes levelet, bírósági iratokat, APEH-küldeményeket, sőt útlevelet is találtak a minap egy érdi hulladékgyűjtőben, a polgármester szerint néhány hét alatt másodszor. A postai szóvivő viszont durcásan leszögezte: a korábbi eset nem néhány hete, hanem januárban történt. Szóval négy hónapig rend volt. Reformok idején ez jó arány. Az érdiek annak is örülhetnének, hogy nekik még van postájuk.
Sasfészekbe lőttek
Feltehetőleg sörétes puskával lőttek egy parlagi sas fészkébe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen; a helyszínelés tegnap este még tartott. A példányonként egymillió forint értékű fajtából hazánkban csupán nyolcvan pár él. (MTI)
Csalás gyanúja békési bankoknál
Több száz tanút hallgat meg a rendőrség Békés megyében, ahol az OTP Bank Rt. szinte valamennyi fiókjánál felvetődött annak gyanúja, hogy az új szerződések megkötése után több alkalmazott jogosulatlanul vehetett fel jutalékot. A vizsgálat eredménye nem befolyásolja a már megkötött szerződések érvényességét, kondícióit. (MTI)
Skandináv lottó
Első sorsolás: 7, 11, 14, 18, 23, 28, 29. Második sorsolás: 7, 11, 20, 26, 27, 28, 32. (MTI)

Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást