Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetChávez küzdelmei A venezuelai elnök tiltakozott a pápa kijelentése ellen, miszerint az amerikai földrész meghódítása és térítése során egyháza nem kényszerítette az őslakosságot hite felvételére. Hugo Chávez arra kéri XVI. Benedeket, hogy ismerje el az indián népirtást, és kérjen bocsánatot Amerika indián népeitől. Caracasban szombaton tízezrek tiltakoztak az ellenzéki magántévé és -rádió, a Chávez-ellenes RCTV megszüntetése ellen. (S. T.) Dübörög a privatizáció Május végéig valószínűleg kiírják a MÁV Cargo privatizációs pályázatát – közölte tegnap Dióssy Gábor, a MÁV Cargo Zrt. elnöke. Bár Dióssy konkrét érdeklődőket nem kívánt megnevezni, korábban nyilvánosságra került, hogy egyikük az osztrák államvasút lehet, szakértők szerint pedig minden bizonnyal érdeklődik majd az orosz és a német vasút is. (MTI) Harcok Libanonban A legfrissebb értesülések szerint tizenöt iszlamista harcos és tíz polgári személy vesztette életét tűzpárbajban az észak-libanoni Tripoliban, amikor a hadsereg megrohamozott egy lakóházat, amelyben a Fatah al-Iszlám palesztin csoport fegyveresei elsáncolták magukat. A libanoni hadsereg és a palesztin szélsőségesek közötti összecsapásban összesen huszonhárom katona halt meg, és tizenkilencen sebesültek meg – közölte egy libanoni katonai szóvivő. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!