Röviden

MN
2007. 05. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma tüntet a Fidelitas a GKM-nél
Tüntetést szervez a Fidelitas ma 17 órára a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épülete elé a közlekedési díjak drasztikus emelése miatt. A „Fütyüljük ki a hihetetlen mértékben megemelkedett vonat- és buszjegyárakat!” jelmondatú demonstráció szónoka Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, a Fidelitas elnöke lesz. Mint az ellenzéki politikus napirend előtti parlamenti felszólalásában kifejtette: május elseje után a hallgatók azzal szembesültek, hogy 80-100 százalékkal többet kellett fizetniük a pénztárnál a jegyekért, a bérletekért pedig háromszor annyit, mint eddig. A Fidelitas azt követeli, hogy a kormány vizsgálja felül a diákkedvezmények csökkentését, illetve a jegyárak drasztikus növelését. (MN)

Kormányellenes installáció
Piros és kék alakok fegyvert szegeznek négy világoskék figurára, illetve egy „reformok fala” előtt álló négytagú családra – ezzel a kihelyezett kompozícióval tiltakozik a hódmezővásárhelyi Tiszta Lap Polgári Egyesület a kormány politikája ellen a város főterén. Koszó Péter, a civil szervezet delegálta alpolgármester az installáció avatásán kijelentette, a kórházmegszüntetések, a munkahelyek megszűnése, a növekvő adóterhek, és a magyar vállalkozók diszkriminációja ellen tiltakoznak. (MN)

Református sérelmek
Sérelmezi a református egyház elnöksége, hogy nem kapott idejében meghívót a kormánytól arra a hét eleji tanácskozásra, amely a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásáról szóló törvény módosításával kapcsolatos. Az egyház-finanszírozást érintő módosításán ügyködő Pénzügyminisztérium (PM) szerint csak technikai tévedésről van szó. A reformátusok sürgetik, alakuljon a PM, az adóhatóság, az oktatási tárca és az egyházak bevonásával az 1 százalékos törvény módosítását körültekintő módon előkészítő bizottság. (J. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.