(Brüsszel)
Európa ne legyen a globalizmus trójai falova – mondta Nicolas Sarkozy az Európai Bizottság elnökével tartott megbeszélése után, hitet téve az európai értékek mellett. A francia elnök Brüsszelben találkozott José Manuel Barrosóval, hogy megvitassák az unió jövője szempontjából égetően fontos kérdéseket. A két politikus számos kérdésben teljesen más álláspontot képvisel, így például az uniós alkotmány jövőjéről vagy Törökország esetleges felvételével kapcsolatban. Sarkozy már az elnökválasztási kampánya során nyilvánvalóvá tette, hogy a jelenlegi, a franciák és a hollandok által elutasított alkotmányt halottnak tekinti, és most is ennek a véleményének adott hangot. Szerinte „teljesen új szövegre van szükség”, a régi módosításával nem lehet eredményt elérni. Barroso közölte, kezd konszenzus kialakulni a témában.
Nem várható ugyanez Törökország ügyében. Barroso az Ankarával megkezdett tárgyalások végső céljának a törökök csatlakozását tekinti, Sarkozy ellenzi azt. A csatlakozás leghevesebb védelmezője épp Barroso, s maga mögött tudhatja a tagországok többségét is. Sarkozy különleges társulási viszonyt tart elfogadhatónak, ám ezt Ankara elutasítja.
Sarkozy határozottan leszögezte, kizárólag „kölcsönös nyitottságról” lehet szó az Egyesült Államokkal, azaz szó sem lehet arról, hogy az Európai Unió egyoldalúan leépítené agrárszektorát amerikai ellenszolgáltatás nélkül.
Sarkozy az unió jövőjéről tárgyalt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!