Segítséget kapnak a kisebb exportőrök

Dénes Zoltán
2007. 05. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostantól speciális, államilag támogatott exporthitel-biztosítást is nyújt a kis- és a középvállalatoknak a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. – jelentette be tegnap Szakács Tibor, a társaság vezérigazgatója. Elmondása szerint az Európai Bizottság tavaly év elején hagyta jóvá, hogy a tagállamok az éves szinten kétmillió eurós – vagyis jelen árfolyamon számolva 500 millió forintos – exportforgalmat meg nem haladó kis- és középvállalkozások részére költségvetési kezesség mellett különleges exporthitelprogramot indítsanak. – E lehetőséget a közösség tagországai közül elsőként hazánkban lehet kihasználni, miután a Mehib immár minden ehhez szükséges engedéllyel rendelkezik – mondta Szakács Tibor, hozzátéve, hogy az exporthitel-biztosítás segítségével több mint száz országba szállíthatnak biztonságosan a magyar kis- és középvállalkozások.
Az exporthitel-biztosítás fedezi azokat a károkat, amelyek a vevő fizetésképtelensége vagy egyszerű fizetésmegtagadása esetén, illetve az előre nem látható kereskedelmi és politikai események miatt következnek be. A biztosíték nélküli, halasztott fizetésből származó kockázatot a biztosító 95 százalékban vállalja magára, így az exportőr vesztesége öt százalékra mérséklődik. Szakács Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a programba lépéssel a cégek nemcsak kockázatukat csökkenthetik, hanem javíthatják banki megítélésüket is, mivel a Mehib minősíti a vevőket, és rendszeresen felülvizsgálja pénzügyi helyzetüket. Ezen túl – tette hozzá – az exporthitel-szerződés a finanszírozó bankok vagy faktoráló pénzintézetek felé felhasználható fedezetként is, s ez növeli az exportáló kisvállalkozások hitelképességét. A programhoz csatlakozás feltétele még az éves jövedelemkorláton túl, hogy az exportőrnek legalább fele részben magyar árut vagy szolgáltatást kell forgalmaznia. A Mehib vezérigazgatója szerint a lehetőséget érdemes már 30 milliós exportforgalmat megvalósító cégeknek is megfontolniuk. A biztosítás éves szinten egy-két millió forintos költséget jelenthet. Piaci felmérések alapján 3500 vállalkozás érdeklődésére számíthat a biztosító.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.