Slota újabb kirohanása

Neszméri Sándor
2007. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke viszonylag hosszú hallgatás után újra a magyarokat kiáltotta ki közellenségnek. A pártvezér a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökét, Csáky Pált azzal vádolta, hogy Brüsszelben Szlovákia rossz hírét terjeszti azért, hogy az ország ne meríthessen az EU-alapokból. A pártvezető bejelentése szerint ezért az SNS azt javasolja, hogy magyarországi mintára (sic!) módosítsák a választójogi törvényt, aminek következtében minden szlovákiai nemzeti kisebbség egy képviselője ül majd a parlamentben, tehát a magyarokat sem az MKP, hanem egy „polgár” képviselné.
Ez azért is indokolt, mert az MKP autonómiatörekvései már túllépték Szlovákia határait, és a környező országokban élő magyar közösségek is felsorakoztak Csákyék mögött. Slota ezzel kapcsolatban élesen bírálta Sólyom László magyar államfőt, aki „elfogadhatatlan módon akarja megvizsgálni a határon túli magyarok autonómialehetőségeit”. Szerinte ezt nevezik nemzetközi szinten „politikai szélsőségességnek”.
Slota Malina Hedvig ügyében is állást foglalt, amelyet szintén „magyar provokációnak” tart. Állítása szerint a Nyitrán megvert magyar diáklány baráti köréből megtudta, hogy „Hedvig első barátja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja volt, s a diáklány megveretésével akarta megakadályozni, hogy az SNS tagja legyen a szlovák kormánykoalíciónak”. Slota azt állítja, hogy Hedvignek az Európai Parlamentben kellett volna fellépnie, amire csak azért nem került sor, mert az SNS felemelte szavát ellene. Slota szerint egyébként „Hedvig el akarja hagyni Szlovákiát”, a körülötte kialakult botrány „jó alkalom neki, hogy politikai menedékjogot kérhessen az Egyesült Államokban”.
Mint ismert, korábban az Európai Szocialisták Pártja felfüggesztette a Smer tagságát, amiért a szélsőségesen nacionalista SNS-sel alakított kormányt a tavalyi júniusi parlamenti választásokat követően.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.