Ma derül ki, kit jelöl a köztársasági elnök az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, illetve kisebbségi ombudsmannak. A két jelölt személyéről egybevágó találgatások keringenek a sajtóban. Az általános ombudsmani poszt azért ürült meg, mert Lenkovics Barnabást alkotmánybírává választották. Helyettesének és a kisebbségi jogok biztosának a mandátuma júniusban jár le. Sólyom László azonban csak két jelölt nevét közli szerdán a frakcióvezetőkkel, hiszen az általános ombudsmanhelyettesnek, Takács Albertnek nem lesz utódja. A T. Ház nemrég fogadta el, hogy megszűnjék az utóbbi tisztség. Ez utat nyit ahhoz, hogy ez év decembere körül szószólót válasszanak a képviselők a jövő nemzedékének. A cél az egészséges környezethez való jog érvényesülése.
Rebesgetik, hogy Sólyom László az 1995–2001 közötti adatvédelmi biztost, Majtényi Lászlót szeretné az állampolgári jogok új országgyűlési biztosának jelölni. Lapunk fideszes forrásból megtudta, e kétharmados többséget igénylő kérdésben a Fidesz nem támogatná Majtényi – az SZDSZ háttérintézményeként ismert Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetőjének – jelölését. Ráadásul a hírek szerint Majtényit az MSZP sem favorizálná kizárólagosan. Az ombudsmanok jelöléséről az államfőnek nem kell egyeztetnie a frakciókkal.
Kisebbségi ombudsmannak Sólyom – a két hatéves ciklust is kitöltő, német nemzetiségű Kaltenbach Jenő utódaként – valószínűleg Kállai Ernőt, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársát jelöli. A cigány etnikumhoz tartozó háromdiplomás Kállai személye megfelelne a pártoknak és a kisebbségeknek.

Brutális jégeső pusztított Vas vármegyében