A Magyar Televízió (MTV) közvetíti 2010-ben a dél-afrikai labdarúgó-vb mérkőzéseit. A közvetítéshez már megvan a kuratórium elnökségének az engedélye. A bejelentés a Telesport születésnapjának 50. évfordulója alkalmából hangzott el egy sajtótájékoztatón, ahol a múltról, a jelenről és a jövőről ejtett szót Rudi Zoltán, az MTV elnöke.
A hőskort Vitray Tamás idézte fel minap, Radnai Jánossal annak idején együtt kommentálták a versenyeket, a római olimpia volt a nyitány. Vitray sporthíreket is mondott, sőt, ő közvetített a pozsonyi műkorcsolya Európa-bajnokságról meg a Telesportot is ő találta ki. Rudi vezér veretes beszédében hangsúlyozta, a köztévé életében mindig fontos volt a sport, reményei szerint ez a következő fél évszázadban sem változik.
Fontos még tudni, hogy a Telesport hamarosan két új műsorral jelentkezik majd, az Ötkarikás történetek júniustól szombatonként idézik fel, a Válaszd a mozgást! sorozat pedig naponta tíz percben próbál majd segíteni az egészséges életmód kialakításában.
Szóval három év múlva mi is közvetíthetjük majd a futball-világbajnokságot – másik kérdés, adhatunk-e képeket a magyar fiúkról, pályán lesznek-e még a gyerekek… A lényeg: ötvenéves a Telesport, csókoltatjuk Vitray Tamást, Rudi Zoltánt és megboldogult Radnai Jánost.

Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt