Önkorrekcióra való ösztönzésként hatott az MSZP-ben a Szonda Ipsos két hete nyilvánosságra hozott felmérése, amely szerint a biztos pártválasztók között 62 százalékos a Fidesz támogatottsága, míg az MSZP mindössze 28 százalékon áll, valamint hogy a teljes lakosság körében a 20 százalékos lélektani határnak tekintett érték alá esett a szocialisták népszerűségi indexe – kezdi elemzését a Hírszerző. A lap úgy tudja, az MSZP erős emberei közül többen a reformpolitika tartalmi részét nem érintő korrekcióra szeretnék rávenni a kormányfőt. Ezek szerint a jövőben új témákra helyeznék a hangsúlyt a kommunikációban, mint például a gazdasági növekedés, a tisztességes bérezés, a bővülő foglalkoztatás, az aktív munkaerő-piaci politika, az esélyegyenlőség, az élethosszig tartó tanulás, valamint a szakma és a család összeegyeztethetősége új modelljeinek kérdései.
Az MSZP-sek kifogásolják, hogy a kormány intézkedéseiről az a kép alakult ki, mintha az MSZP felülről, az érintettek véleményének kikérése nélkül erőltetné rá a társadalomra döntéseit, szerintük ez történt az egészségügyi reform kapcsán. Így az MSZP vezérkara azt javasolja a kormányfőnek „útmutatásaiban”, hogy egy: „bármit változtatsz, keress hozzá legalább egy szövetségest!”. A második szerint minden reformot pontos, emberi léptékű menetrend szerint kell megvalósítani, hogy érthető legyen a menetük. A harmadik arra vonatkozik, hogy a rengeteg változás közben az apró eredményeket is hangsúlyozni kell, hogy ne úgy tűnjön: csak leépülés folyik. Ehhez kapcsolódik a negyedik, amely egységes kormánykommunikációt szorgalmaz.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről