(Brüsszel)
A belga főváros terein és utcáin vezetőik kíséretében cserkészek ezrei siettek a hét végén a Baudouin királyról elnevezett stadionba, ahol Fülöp herceg is részt vett a mozgalom századik évfordulójának ünnepén.
Guy Verhofstadt belga miniszter szerint a brit Robert Baden-Powell által létrehozott mozgalom soha nem hozott össze ennyi cserkészt, mint ezen a napon a tízmilliós nemzet lakta országban. Tomboló jókedvvel ünnepelték a békét, a barátságot és a testvériséget – a szervezet alapvető értékeit. A miniszterelnök büszkén hozzátette, hogy a stadionban minden századik belga polgár jelen volt.
Az ünnepségsorozat februárban, a Baden-Powell kenyai sírjánál tartott megemlékezéssel kezdődött. A csúcspont az Egyesült Királyságban július 27. és augusztus 8. közötti világtalálkozó lesz. Luc Dejemeppe, egy namuri cserkészcsapat vezetője lapunknak elmondta: „A cserkészet alapértékein száz év sem fogott ki.” A mozgalom 1907-ben kezdődött: Baden-Powell huszonkét fiút táboroztatott, mert „tesztelni” kívánta eszméinek gyakorlatba ültethetőségét. A kísérlet fényesen sikerült, s 1920-ban megtartották az első cserkész-világtalálkozót. Nálunk 1933-ban volt dzsembori. A magyarországi kommunisták először a Tanácsköztársaság idején, majd a II. világháború után tiltották be a mozgalmat.
Százezer cserkész ünnepelte a jubileumot
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!