Nyolc embert mentettek ki az első hosszú hétvégén a Balatonból a vízi rendőrök: Bélatelepen egy felborult horgászcsónak finn tulajdonosán, Almádinál két vitorlás kishajó személyzetén kellett segíteniük. A horgászladikot és az árbocosokat is az erős szél borította fel – tudtuk meg a Balatoni Vízi Rendészeti Kapitányság vezetőjétől, Horváth László őrnagytól.
A rendőrtiszt lapunknak elmondta: az elmúlt hetekben elsősorban a horgászok és a halászok biztonságára ügyelt a hetvenfős vízi rendészet, május elejétől viszont más feladatokra helyeződik a hangsúly. Egyrészt veszélymegelőző munkát végeznek az üdülőrégió iskoláiban, másrészt fokozott figyelmet fordítanak a kijelölt fürdőzőhelyekre. Mivel a fizető- strandok jó része még zárva van, főként a szabadstrandokat figyelik a rendőrök.
– Szigorú ellenőrzésre számíthatnak a személy- és áruszállító kishajók, valamint a motorcsónakot használók, hogy rendelkeznek-e a megfelelő engedélyekkel. Májusban az iskolákat, júniustól az üdülők és szállodák lakóit tájékoztatjuk a fürdőzés és a vízi sporteszközök használatának veszélyeiről – mondta el a vízi rendészet vezetője. Horváth Lászlótól megtudtuk: felkeresik a vízi sporteszközök, strandjátékok, például a borulékony vízibiciklik kölcsönzőit, és őket is ellátják információs anyagokkal.
Tavaly 14 hazai és nemzetközi rendezvényen teljesítettek szolgálatot a vízi rendészet szakemberei, idén kevesebb lesz a munkájuk. Továbbra is számítanak a 18 járőr- és 6 mentőhajóból álló rendőrflottára a hagyományos Balaton- és az öbölátúszás, a füredi évadnyitó vitorlabontó és a Kék szalag vitorlásverseny rendezői is.
Szezon előtt a vízi rendészet
Mivel még javában tart a tanév, májusban főként az iskolások felvilágosításával foglalkoznak a balatoni vízi rendészek, akik a tavak és a folyók veszélyeire figyelmeztetik a diákokat. A szezon kezdete előtt a vízi sporteszközök kölcsönzőinél is szemlét tartanak a szakemberek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!