Szilvásyék kereszttűzben

A kormánynak takargatnivalója van mind a rendőrség morális válsága miatt, mind az Egymásért Egy-Másért Alapítvány működése kapcsán, a koalíciós pártok ezért utasították el az ügyeket vizsgálandó bizottságok mielőbbi létrehozását célzó országgyűlési határozati javaslat elfogadását – mondta Demeter Ervin, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja.

Munkatársunktól
2007. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára közölte: a Nemzetbiztonsági Iroda vizsgálata lezárult, annak eredményét Szilvásy György kancelláriaminiszter a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén ismerteti.
Levélben kért tájékoztatást Szijjártó Péter a kancelláriaminisztertől, hogy milyen kormányzati döntéseknél használja, illetve használta fel a kabinet a Kormányzati Tanácsadó Jósda ötleteit, bizalmas jelentéseit. Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke Szilvásy Péterről azt mondta, hogy nincs jogviszonyuk vele, illetve a kormányzati jósdával.
A harmadik Szilvásy testvér is bekerült a hírekbe: Szilvásy István lesz az új megakórház, az Állami Egészségügyi Központ vezetője. Szakértők szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, hogy a kancelláriaminiszter milliárdos csalással és csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-Másért Alapítvánnyal hírbe hozott testvére lehet a fegyveres szervezetek központi kórházának főigazgatója. Gál J. Zoltán úgy hárított: egy demokráciában a rokoni viszonyok nem jelenthetnek sem előnyt, sem hátrányt.
Továbbiak a 3. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.