A Budapest Bank férfi kézilabdaliga három győzelemig tartó döntőjében két mérkőzés után 2-0 az állás – ez még csak meglepetés. Csakhogy nem az alapszakasz nyertese, az elmúlt hat bajnokságban győztes, de gyakorlatilag másfél évtizede egyeduralkodó MKB Veszprém vezet, hanem a Pick-Szeged – ez viszont már szenzáció. Amióta rájátszásban dől el az elsőség sorsa – legyen az körmérkőzéses vagy kieséses lebonyolítású –, a szegediek még nem voltak ilyen kedvező, a veszprémiek pedig ilyen kedvezőtlen helyzetben. A Tisza-partiak alapállása egy mondatban összefoglalható: a szerdai 25-22-es diadalt követő eufória csitultával máris fogadkozni kezdtek, hogy ezt az esélyt semmiképpen nem engedik ki a kezükből, és már vasárnap idegenben megpróbálják lezárni a párharcot.
Veszprémben részletesebb elemzést igényel a szituáció; egyrészt a múlt miatt, másrészt pedig azért, mert 0-2-ből már csak számszakilag is nehezebben lesz 3-2, mint 2-0-ból 3-0. Csoknyai István másodedző érdeklődésünkre először arról beszélt, mi vezetett idáig: „Szegeden az első félidőben partiban voltunk, az lett volna igazán szép, ha egyből visszavesszük a pályaelőnyt. De nem sikerült, mert amíg elhúzhattunk volna, nem használtuk ki a lehetőségünket, szünet után viszont rosszul kezdtünk, és ez megpecsételte a sorsunkat. De nem is ez az igazi gond, hanem az első, a hazai mérkőzés, amelyet tulajdonképpen kétszer is megnyertünk, mégis elveszítettünk. Hogy hetesdobásokkal, az már mindegy. Pedig ha múlt szombaton otthon győztünk volna, most nincs is miről beszélnünk.”
Így viszont van. Fel is vetettük, hogy a 2-0-s hátrány kissé sarkítva három tényezővel magyarázható: 1. váratlanul jó a Szeged; 2. váratlanul rossz a Veszprém; 3. Lazarov és Lapcsevics hiánya ennyit jelent támadásban, illetve védekezésben, úgyhogy ez a realitás. Csoknyai alapjaiban egyik állítást sem vitatta: „Mindegyikben van egy kis igazság. Lazarovval a hazai mecscset megnyertük volna, most abban reménykedünk, hogy legalább vasárnap játszhat. Ha így lesz, és győzünk, akkor jövő szerdán Szegeden már az ellenfélnek is legalább annyira létkérdés lesz a negyedik mérkőzés, mint nekünk. Ehhez előbb persze hoznunk kell a harmadikat.”
Meglehet a bronzérmes. A férfi bajnoki bronz már ma gazdára találhat Dunaújvárosban, mert a Dunaferr 2-0-ra vezet a PLER-Airport ellen. A két fél harmadik összecsapása 18 órakor kezdődik.

Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben