Rutinszerű idegenrendészeti ellenőrzésen bukott le tegnap két magyar állampolgár, amikor Thaiföldről visszatérve tömérdek tiltólistás teljesítménynövelő került elő a ruházatuk és csomagjaik átvizsgálásakor. Az esetről a Budapesti Határőr Igazgatóság sajtótisztje, Csécsi Soma tájékoztatta lapunkat. Elmondta, hogy a határvadász század járőreinek a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljának parkolójában vált gyanússá a két személy viselkedése. – A határőrök kétezer ampulla és ötvenkétezer tabletta tiltott teljesítményfokozóra bukkantak náluk – folytatta a sajtótiszt. A lefoglalt szerek hazánkban tiltólistán szerepelnek, s ezért kereskedelmi forgalomban sem kaphatók, a határőrök nem tudták megállapítani azok értékét. Az ügyben az eljárást a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális nyomozó hivatala folytatja tovább, ezért korábbi tapasztalataik alapján Sipos Jenő, a VPOP szóvivője azt mondta: óvatos becslései szerint is többmilliós fogásról van szó. – Tiltott szteroidok kereskedelmével ugyanis már többen lebuktak, főleg a keleti országrész közúti határátkelőhelyein – fűzte hozzá. A szóvivő szerint még nem tudni, kik voltak a címzettjei a tegnapi szállítmánynak. Az sem ismert még, hogy miként kerültek a szteroidok a reptéri parkolóba, mert eddig csak az bizonyos, hogy a két magyar állampolgár Thaiföldről érkezett. A tiltott készítmények eredete és hazánkba érkezésének útvonala még kérdéses. Sipos Jenőtől megtudtuk, hogy nemcsak európai, hanem számos távol-keleti szteroidkészítmény is bekerül a magyarországi feketepiacra. A határőrök tegnap átadták a vámnyomozóknak a csempészeket, akiket vámköteles anyagok csempészetével gyanúsítottak meg.
A szer veszélyei. A tiltott szteroidok közé a tesztoszteron félszintetikus származékai tartoznak, amelyek gátolják a fehérjevesztést, s így gyorsítják az izomszövet képződését. Mellékhatásként viszont a szervezetben vizet tartanak vissza, ami ödémát okozhat. Alkalmazásukkal gyakoribbak a bőrfertőzések is, de a túlérzékeny emberek szervezetében sárgasággal járó epekiválasztási zavart, ritkábban a májon belüli hajszálerek tágulatát eredményezik. A rendszeres fogyasztók erőnléte és teljesítménye látványosan javul, s nő az izomtömegük. Éppen ezért szívesen egészítik ki szteroidokkal táplálékukat a testépítők. A szer csökkentheti a férfiak nemi vágyát, illetve nemzőképességét, míg a nőknek megerősödhet a testszőrzetük, csökkenhet a mellméretük és mélyülhet a hangjuk. Ezek a változások visszafordíthatatlanok, s akkor is megmaradnak, ha a szteroid szedése már befejeződött.

Megöltek egy nőt Budapesten