Sztrájkot fontolgat a négy magyar orvosegyetem közül három. Úgy látják ugyanis, hogy a sorozatos megszorítások miatt „életveszélybe” került a betegellátás. A Népszabadság értesülése szerint összehangolt akcióra készülnek, kivéve a debreceni egyetemet. Az esetleges sztrájk technikai részletei még nem tisztázottak. Az ágazat korábbi sztrájkjai idején általában a sürgős esetek ellátására korlátozták tevékenységüket az akcióban részt vevők. Az egyetemek állítják: különösen hátrányosan érintik őket a kormányzati elvonások. Eddig már sok milliárd forinttal jutott kevesebb a négy egyetemen a betegellátásra. Az áprilisi intézkedések pedig tovább súlyosbítják a helyzetet. Az elmúlt időszakban már több száz dolgozót kellett elbocsátaniuk, de a létszámleépítés java még hátravan. A debreceni orvosegyetemen némiképpen másként látják lehetőségeiket. Állítják: nehézségeik ugyan vannak, de ezeket igyekeznek megoldani, így egyelőre nem gondolkodnak sztrájkon.
Felszólítás Horváthnak. A Fidesz felszólítja Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, „hagyja abba a gyógyítás körüli közbizalom megingatását” – mondta Mikola István, idézve Horváth Ágnes azon korábbi kijelentését, miszerint „minden negyedik magyart kisebb vagy nagyobb mértékben, de félrekezelnek”.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó