A Pécs melletti Kozármisleny tavából egy ápolónő mentett ki kedd délután két kisgyermeket, akiket a helyi háziorvos élesztett újra. Három gyermek az iskolából hazafelé tartva megállt a tó partjánál. Egyikük véletlenül megcsúszott a mohás partoldalon, majd a társa is a vízbe esett. A velük lévő, rémült kislány rögtön utánuk ugrott, de nem tudta kimenteni őket. A leány végül kijutott a partra.
A két fiú meghalhatott volna, ha a közeli rendelőből nem sietnek a segítségükre. Molnár Csilla háziorvos lapunknak elmondta: délután négy körül egy arra sétáló hölgy vette észre a fuldoklókat, s beszaladt hozzájuk. Novák Nikolett ápolónővel együtt azonnal a tóhoz indultak, s meglátták a két mozdulatlan fiút a víz tetején. Munkatársa partra húzta a gyerekeket, ő pedig ellátta őket – idézte fel a drámai perceket az orvosnő.
– Attól tartottam, hogy nem sikerül megmentenünk a fiúkat – folytatta Molnár Csilla. – Csaknem nyolc percet tölthettek a tóban, ezért leállt a légzésük. A lábuknál fogva kiráztam belőlük a vizet, s újraélesztettem őket. Közben értesítették a mentőket, akik néhány percen belül helikopterrel és kocsival a helyszínre értek. Addigra már mindkét fiú állapotát sikerült stabilizálnunk, ezért csak megfigyelésre szállították őket a pécsi gyermekklinikára.
A pécsi rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja, terhel-e valakit felelősség a balesetért.

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol az Országgyűlésben – élőben az Origón