A szakszervezetek is csak tagságuk jelzései alapján értesültek arról, hogy a kormány – kissé cinikus módon – május 1-jei hatállyal megszüntette a munkavállalók évi egyszeri ötvenszázalékos vasúti kedvezményét. Tömegével érkeztek a telefonok, hogy a dolgozók hiába mutatják be munkáltatói igazolásukat a MÁV-nál, nem kapnak engedményt, mert az már nincs – mondta lapunknak Hernádvölgyi Andrea. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke hangsúlyozta: a közösségi közlekedés kedvezményrendszerének átalakításáról folytatott tárgyalásokon – ahol egyeztettek a diákokról, a nyugdíjasokról, a fogyatékosokról és a közalkalmazottakról – szóba sem jött ezen munkavállalói kedvezmény megszüntetése. Ám a kedvezmények listáját tartalmazó, évenként kiadandó kormányrendeletben a szakszervezetek már nem találták ezt a bónuszt. Hernádvölgyi szerint az eljárás menthetetlen, egyrészt, mert minden munkavállalókat érintő kérdést az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) kell megvitatni, másrészt az évtizedek óta járó kedvezményt nem azok vették igénybe, akik „a WC-re is autóval járnak”. A szakszervezetek az OÉT-ben várnak magyarázatot a történtekre, és remélik, valamilyen módon kompenzálható a dolgozók vesztesége.
Emlékezetes, az átalakítások érintik a közalkalmazottak és a köztisztviselők utazási kedvezményeit is, akik korlátlan alkalommal ötvenszázalékos kedvezménnyel utazhattak a vasúton. Június 30-tól ez évi tizenkét alkalomra korlátozódik, igaz, ugyancsak tizenkét alkalomra a helyközi buszjáratokra is kiterjesztenék a kedvezményt.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!