Veszélyben a Szlovák Rádió magyar adása

Neszméri Sándor
2007. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Pozsony)
Robert Fico haragszik az újságírókra, mert mindinkább számon kérik rajta a választások előtti ígéreteit, a miniszterelnök pedig egyenesen a „kormány ellenzékének” nevezi őket. A harag kiterjed a közszolgálati Szlovák Rádióra is, ezért a kormány nem hajlandó kifizetni az intézménynek több tíz millió koronát a középhullám fenntartásáért, noha erre törvény is kötelezi.
Robert Fico törvénysértő magatartásával ugyanakkor „két legyet üt egy csapásra”, hiszen a Szlovák Rádió a középhullámon működteti a Pátria Rádiót, amely a szlovákiai kisebbségek műsorait sugározza. Fico pedig közismerten nem nagy barátja a kisebbségeknek, különösen a magyaroknak, „megszorító” intézkedésével tehát nemcsak azt éri el, hogy gazdaságilag megnyomorgatja az „ellenzéki” rádiót, hanem azt is, hogy hozzájárulhat a kisebbségi adások, így a magyar nyelvű műsorok közvetítéséhez is. Miloslava Zemková, a rádió vezérigazgatója ugyanis arról tájékoztatta Bárdos Gyulát, az MKP alelnökét és Bíró Ágnes képviselőt, volt kulturális államtitkárt, hogy a közszolgálati médium az előfizetési díjakból képtelen fenntartani a középhullámot, ezért arról január elsejével lemond. Mivel azonban a rádiónak nincs szabad ultrarövid-hullámú sávja, ez azt is jelenti, hogy megszűnhet a magyar adás.
A magyar politikusok szerint több nemzetközi egyezményt és a szlovák alkotmányt is sértené a magyar adás megszüntetése, különös tekintettel a kisebbségi jogokkal kapcsolatos garanciákra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.