A tényfeltárók hálójában

Miközben még mindig a kilenc százalékot súrolja az infláció, az összeomlás határán az egészségügy, miközben kiderül, hogy volt rendőrök meg NBH-sok milliárdos vámcsalással apasztották a büdzsé bevételét, sőt egy füst alatt pártot is alapítottak, aközben a magyar médiában Kóka János buliszámlájával borzolják a köz kedélyét.
A botrányt egy menedzsereknek készített havilap robbantotta ki. A leleplező cikk szerint egy „vezető kormánypárti politikus” asszisztense egy vendéglátóhelyen áfa megfizetése nélkül rendezte a számlát. Az étteremtulajdonos ráadásul APEH-ellenőrzést kapott, sőt meg is bírságolták. Egy internetes lap MDF közeli forrásra hivatkozva megnevezte a kormánypárti politikust, eszerint Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszterről van szó. A tényfeltáró sajtó pedig mozgásba lendült, és sorra tárta fel a tényeket, köztük azt is, hogy Kóka az SZDSZ-elnökké való megválasztását ünnepelte barátaival a Columbus hajón. A hírbe hozott miniszter erre előhúzott egy méretes hosszúságú számlát (kattogtak a fotómasinák), és bocsánatkérésre szólította fel az MDF elnökét. A számlát azóta szakértők elemezgetik: a dátum tanúsága szerint a Kóka-pártiak mintha előre ittak volna a medve (akarom mondani: a pannon puma) bőrére az elnökválasztó gyűlés előtt 17 órával. Dávid Ibolya erre cáfolta, hogy az MDF bárkit is konkrétan megnevezett volna. Azt állította: „nagy formátumú, európai politikus volt az a jelenlegi miniszter, akinek az asszisztense korábban számla nélkül fizetett ki egy rendezvényt”.
Tekintve, hogy a kormányban egyetlen ilyen politikus sincs, és azt a magazin sem állította, hogy számla nélkül fizettek, a volt igazságügy-miniszter, úgy tűnik, már megint árnyékra vetődött. Ráadásul a kiskapuk keresésének a kormányzati körökben is tovább élő gyakorlatát leleplező írás szerzői a botrány tetőfokán kijelentették: a cikk hiteles, bizonyítékaik vannak, de az eset máshol és máskor történt. Részleteket, nevet azonban nem hoznak nyilvánosságra. Nesze semmi, fogd meg jól! – mondhatnánk.
Mielőtt azonban bárki dehonesztáló jelzőkkel illetné a kiváló riporterek írását, a hazai igazságszolgáltatás és a tényfeltáró újságírás gyötrelmes viszonyát a saját bőrömön megismerve, teljes súlyommal (45 kilogramm) kiállok a kollégák mellett. Az APEH által már amúgy is megszorongatott vendéglős (informátor) nevét – annak kérésére – az újságírók kötelesek titokban tartani, következésképpen nem tudják bizonyítani – egyébként a közérdeklődésre igencsak számot tartó – állításukat. Enélkül pedig rágalmazás miatt mehetnének a tömlöcbe, hiszen ez esetben még a valóságbizonyítási eljárással sem kellene bíbelődnie a bírónak. A büntetlen előéletük miatt persze lehet, megúsznák felfüggesztettel. De mi van, ha példát akarnak statuáltatni? Nehogy elkezdjenek összevissza firkálni mindent, nevekkel, dátumokkal meg számlákkal.
A tényfeltáró páros így is bátor volt, hiszen volt már arra példa, hogy egy közírót azért marasztalt el a bíróság „nagy nyilvánosság előtt elkövetett hatóság megsértésének vádjában” – még 1993-ban az Antall-kormány feljelentésére –, mert azt találta mondani, hogy a közigazgatásban teljes a korrupció, a főosztályvezetők és a miniszterek is megvásárolhatók. Neki még csak 75 ezer forintjába került a nyílt hangú, bár konkrétumokat kerülő fogalmazás.
Régi szép idők. Azóta sok víz lefolyt a Dunán: a balatonőszödi lízingszerződés nyélbe ütésén munkálkodó, az MDF-kormányban helyettes államtitkárként szolgáló Szilvásy Györgyből kancelláriaminiszter lett, a kedvezményezett szerződő félből kormányfő, az elenderes dokiból pedig gazdasági miniszter. Mi ehhez képest egy kis áfamentes buliszámla? Annyit biztos nem ér, hogy a konvergenciás költségvetés bevételi oldalát néhány százezer forinttal a saját szabadsága árán növelje két kiváló újságíró.
Ezek úgyis eltapsolnák azt is.