Csökkenő lakossági fogyasztás

2007. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén 2,6 százalékra csökken a hazai bruttó nemzeti össztermék (GDP) növekedése az Ecostat gazdaságkutató intézet júniusi jelentése szerint, amit Belyó Pál, az intézet főigazgatója ismertetett tegnap. Az intézet által előre jelzett növekedési eredménnyel hazánk az új uniós tagállamok közül a legrosszabb helyet foglalja el. A központi elvonások következményeként a tavalyi 1,9 százalékos szintről 0,7 százalékra esik vissza az Ecostat előrejelzése szerint a háztartások fogyasztásának növekedése, és a hazai kiskereskedelem forgalma is drámaian lecsökken ebben az évben.
Az Ecostat azzal számol, hogy a beruházások csökkenése mellett az ipari termelés visszaesésére is számíthatunk, ami különösen az építőipart érinti majd. A visszaesés egyik oka a reálkeresetek zuhanása, amely az idei első három hónapot figyelembe véve hét százalékkal maradt el a tavalyitól. Jövőre a reálkeresetek szerény mértékű növekedését várja a kutatóintézet, amely a lakossági fogyasztás 1,3 százalékosra becsült növekedését eredményezheti. A költségvetést illetően a kutatók a kamatterhek további emelkedésével számolnak, a folyó fizetési mérleg hiányát pedig az idén 4,6 milliárd euróra taksálják. A bruttó államadósság az idei és a következő évben még kissé növekszik, majd 2009-től kezd el csökkenni – írja a jelentés, amely ez évre 7,5 százalékos inflációt jósol.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.