Bencze József vezérőrnagy, az új országos rendőrfőkapitány még előző munkahelyén, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) háromszor is pénzjutalomban részesítette barátnőjét, Gy. Kittyt, aki századosként annak a rendészeti főigazgatóságnak volt a főrevizora, amelyet Bencze irányított országos rendőr-főkapitányi kinevezéséig – írta az Index. Az internetes portál VPOP-s forrásokra hivatkozva azt is közli, Sipos Jenő VPOP-szóvivőnek azért kellett elhagynia szolgálati lakását, hogy Bencze József beköltözhessen új barátnőjével az ingatlanba.
Bencze megerősítette, hogy Sipos korábbi lakásába költözött, de azt cáfolta, hogy a szóvivőnek a fentiek miatt kellett onnan kiköltöznie.
Az új főkapitány elismerte a jutalmazást is, és nem lát abban kivetnivalót. Elmondta, hogy barátnőjét nem rendkívüli jutalomban részesítette, hanem az évi három-négy rendes jutalmazás alkalmával Gy. Kitty sem maradt ki a jutalmazottak közül, de ennek szakmai, nem pedig egyéb okai voltak. Bencze állította, amikor kedvese a jutalmakat kapta, még nem voltak élettársak. „Amint komolyra fordult a kapcsolatunk, megmondtam a kedvesemnek, hogy egy percet sem dolgozhat tovább a VPOP-nál” – jelentette ki a főkapitány. Az ügy érdekessége még, hogy Bencze József tervei között éppen egy rendőrségi etikai kódex megalkotása szerepel, és a szándékai szerint a dokumentum alapján a jövőben nem fordulhat elő hosszú távon, hogy alá-fölé rendeltségi viszonyban legyenek egymással a házastársak, élettársak.

„Induljunk el, menjünk tovább és ne ragadjunk bele a nehézségbe” – Lakatos András inspiráló üzenete a szívátültetés után