Fontosnak tartjuk, hogy biztonságpolitikai szempontból Magyarország kiszámítható legyen, ám sajnos jelenleg nem ez a helyzet: az ország évek óta nem teljesíti a NATO-nak tett vállalásait – tájékoztatta lapunkat Németh Zsolt arról a beszélgetésről, amely Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és April Foley amerikai nagykövet között zajlott. A párt külügyi kabinetjének elnöke elmondta, hogy a párbeszéd rendszeres a pártvezető és a nagykövet között, most kül- és belpolitikai témák egyaránt szóba kerültek. Orbán a hazai témák közül tájékoztatta Foley-t a népszavazás ügyéről, valamint a magyar gazdaság állapotáról.
Külpolitikai kérdéseket érintve a Fidesz elnöke – aki az Európai Néppárt transzatlanti ügyekért felelős alelnöke is – a transzatlanti kapcsolatokról is szót ejtett, ezen belül támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat a Pápán létrehozandó NATO-bázis ügyében – mondta Németh Zsolt. Hozzátette, a Fidesz az energiabiztonságot a biztonságpolitika kulcsfontosságú részének tartja, s a párt üdvözölte az uniós reformszerződésben helyet kapott „energiaszolidaritási” klauzulát, amelyet a balti államok indítványozására építettek be a megállapodásba.
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!