Most is bebizonyosodott, hogy az Európai Uniót a nemzeti érdekek elkeseredett védelme tartja össze: a gazdasági és pénzügyminiszterek luxemburgi találkozóján az apró Luxemburgnak sikerült megvédenie évi legalább 300 millió eurós bevételét azzal, hogy nem engedte megszüntetni adózási előnyeit, amelynek következtében a nagyhercegségbe költözött az iTunes, a Skype, az eBay, az AOL, az Amazon.com és számos más elektronikus óriáscég. E cégek az on-line szolgáltatások után ott fizetik az áfát, ahol bejegyezték őket, és nem ott, ahol vevőjük él. Ennek következtében Luxemburg – ahol 15 százalékos az általános forgalmi adó – vonzó hellyé vált. Az uniós miniszterek ezt akarták megváltoztatni, azaz megszüntetni Luxemburg adóparadicsom jellegét úgy, hogy rákényszerítik az országot annak az áfakulcsnak a kivetésére, amely a vevő országában érvényes. A próbálkozás Luxemburg kemény ellenálláson megbukott, noha Kovács László adóügyekért és a vámunióért felelős biztos derekasan igyekezett elérni egyfajta „kompromiszszumot”. Az on-line iparág szintén a Luxemburgban – és a portugál Madeira szigetén – honos gyakorlat letörése ellen érvelt, elsősorban azzal, hogy az EU nem tart lépést az internetes forradalom által életre hívott változásokkal.
Luxemburg védelmezi kiváltságait
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!