Egyelőre nem tárgyalja a szlovák alkotmánybíróság Malina Hedvig, a tavaly augusztusban megvert magyar diáklány ügyét. A csallóközi lány ügyvédje, Roman Kvasnica azt követően fordult az alkotmánybírósághoz, hogy a rendőrség leállította tavaly szeptemberben a nyomozást Malina Hedvig ügyében, s azt állapította meg, hogy „az eset nem történt meg.” Kvasnica szerint a nyomozás során sérültek a lány emberi jogai, ezért kért jogorvoslatot a taláros testülettől. Az alkotmánybíróság azért utasította vissza az esetet, mert Hedvig és ügyvédje nem használta ki a Szlovákiában lehetséges összes jogorvoslatot; a főügyésznél még kérhetik a nyomozás újrakezdését. Kvasnica közölte, elfogadja az alkotmánybíróság határozatát, a további lépésekről a végzés írásos változatának kézhezvétele után döntenek védencével.
Az alkotmánybíróság tegnapi döntésével egy időben jelezte a nyitrai járási ügyészség, hogy egyelőre nem tud foglalkozni Malina Hedvig fellebbezésével, amelyet az ellene megfogalmazott vádindítvánnyal kapcsolatban adott be. Kvasnica elfogultsági indítványt nyújtott be a nyitrai rendőrség és az ügyészség ellen, ezért előbb a megyei ügyészségnek kell határozatot hoznia a beadvány jogosságáról. Az indítványról az illetékes szerv négy–hat héten belül dönt.
Közben építkezési területté nyilvánították azt a parkot, ahol Malina Hedviget vallomása szerint megtámadták. A Nyitra folyó partján lévő parkban sport- és üzletközpont épül, a munkálatok már el is kezdődtek. Ez azt is jelenti, hogy a nyomozás újrakezdése esetén már nem lesz lehetőség az események helyszíni rekonstruálására. Emlékezetes, hogy a lány elleni támadás kivizsgálása során a rendőrség „elfelejtett” helyszíni szemlét tartani a magyar diáklány részvételével.

Megvan, kiket jelöl a Fidesz alkotmánybírónak