Ögödej meg a hazug

Hogy kell tudathasadni? Úgy, hogy készpénznek vesszük a másik oldalról elhangzó érzelmes vagy kemény üzeneteket a jelenlegi táborok tarthatatlanságáról. Az egyik oldal, amely csak nevében bal és liberális, közös jellemzője a félelem. A leghálásabb magatartás, miközben ők teszik zsebre a kitüntetéseket, filmet rendeznek, könyvet írnak, éjjel-nappal szerepelnek, a média java nekik szolgál, ösztöndíjuk, készenléti díjuk van, mindenhez értenek, és ha egyik állásból távoznak, várja őket a másik. Eközben nem győznek félni, rettegni a „rettenetes jobboldaltól” annak hatalomra jutásától és arroganciájától. Ahogyan ezt legújabban B. Gáspár Judit írta az Élet és Irodalomban. Miközben oldalának független kritikai attitűdjén súlyos lékek vannak, minket felszabadít minden felelősség alól, mert ebben a játszmában a „jobboldali sajtó úgysem számít”. Még egyszer: „Persze, tényleg nem” Vádoljuk egymást? Kinek nagyobb a sérelme és kisebb a bűne? Gáspár imponáló tablót vázol Trianontól máig, kinek-kinek a maga részével, de a leltár vége mégis az, hogy a másik oldal, a jobboldal a veszélyes, fenyegető és félelmetes.
Fárasztó ezt cáfolni, tételesen, mint Orosz József szokta: dokumentumot, hogy mi volt félelmetes az Orbán-kormányban? Mi volt fenyegető, hány őszödi beszédet hazudott a kormányfő, hány átverést, hány száz trükköt dobtak be, hány tanárt vertek meg, hány szemet lőttek ki a rendőrök, hány film vagy színház holt hamvába az arrogáns kormány miatt, hány orvos ment külföldre, mert közellenségnek nyilvánította Orbán és bandája? Hány betegtől vették el az útiköltségét, pelenkáját, kötszerét, gyógyszerét, orvosát, kórházát? Hányszor ígértek adócsökkentést, hogy utána adót emeljenek?
Ezek a félelemtől rettegő, önkínzó népek mai napig felsőbbrendűnek képzelik magukat, és abba betegednek bele, hogy megjelent egy másik embercsoport, amelyik a politikai korrektség mellőzésével visszautasít minden szellemi csuklóztatást, a turulmadártól az Árpád-sávig.
A nagy félelem és rettegés közepette azzal telik az idő, hogy miként tudják lejáratni a jobboldalon azokat, akik szerintük kilógnak a primitív Orbán-csőcselék gyűjtőfogalomból.
Különös ösztönnel üldözik a nyíltan hívő, vallásos keresztény értelmiségieket. Mintha az istenhit testi hiba volna, csökevény. Teszik azok, akik sikítva kérik ki maguknak, ha valaki elutasítja az „eltérő szexuális orientáltságot”. A liberális oldal legnagyobb hazugsága a tolerancia és az emberi méltóság tisztelete.
Van két orvos: Papp Lajos és Csókay András. Mindkettő nagyszerű szakember, mindkettő mélyen vallásos. Mindkettő folyamatos gúny és pimaszkodás tárgya a média úgynevezett véleményformáló fertályán. Nem könnyű emberek, sok ütközésük volt, szakmailag is próbálták kikezdeni őket. Hiszek sebész barátomnak, aki dolgozott Pappal, szerinte zseni, akinek nemcsak a keze páratlan, de a műtét közbeni felismerő- és szintetizálókészsége is varázsos. Papp Lajost agyatlan futóbolondnak igyekeznek beállítani, aki imával hülyítette a csőcseléket a Kossuth téren, amúgy Ögödej kánnak maszkírozva nyilvánosan politizál, pfuj! Most kilép a szakmai kollégiumból, de bezzeg a hálapénzt zsebre teszi. Nem kevésbé undorító a hazudós Csókay idegsebész, aki ájtatoskodik Istenhez, miközben vádaskodik saját szakmáját illetően. Igaz, hogy Csókay az „alagút módszerrel” halálos betegek százait menti meg, de amiért tántoríthatatlan az istenhite és az életbe vetett hite, a liberálisok gyűlölik őt. A két orvoson nincs fogás. Szakmai zsenialitás és mély istenhit, ez minden tolerancia tábornokot kiborít.