Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetKevés búza, drága hús A vártnál gyengébbnek ígérkező gabonatermés miatt ősszel drágulhatnak az élelmiszerek, leginkább a húsfélék – mondta Ács József, a Gabonatermesztők Országos Választmányának elnöke. A becsültnél kevesebb gabona betakarítására lehet számítani az idén világszerte és Magyarországon is. Ez kisebb mértékben a gabonaalapú élelmiszerek, nagyobb mértékben az állati termékek esetében okozhat drágulást. Ács József szerint a saját takarmánytermesztéssel nem rendelkező állattenyésztők költségének növekedése egyes húsféléknél 20 százalékos fogyasztói áremelkedést tesz szükségessé. (MTI) Mladics Szerbiában? Szerbia Ratko Mladics tábornoknak, egykori boszniai szerb katonai parancsnoknak, Goran Hadzicnak, a horvátországi lázadó szerbek volt vezetőjének és Stojan Zupljaninnak, a boszniai szerbek egykori rendőrparancsnokának az őrizetbe vételére összpontosít – mondta tegnap egy szerb miniszter. (MTI) Netfüggő rendőrök Az internetrendőrség gyakorlatilag éjjel-nappal figyeli a világhálón megjelenő tartalmakat. A leggyakoribb bűncselekmény az interneten a különféle zeneszámok és filmek, videók adásvétele, cseréje, fel- és letöltése, de sok a pedofil tartalom is – nyilatkozta a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai osztályának vezetője. (Info Rádió)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!